SAOSIN: IN SEARCH OF SOLID GROUND
Termékeny ősznek nézünk elébe, ha már csak a kezdést nézzük, akkor is: új albummal jelentkezett a The Used, utánuk a Thrice, jövő héten érkezik a Swellers, majd a Strike Anywhere legfrissebb korongja nyitja az októbert. S a sor itt nem ér véget… Ezen a héten az új Saosin lemezt ajánlanám figyelmetekbe.
A banda első albumát, ha nem is unásig hallgattam, de pl. a Voices és a You ’re not alone c. számokat kívülről fújom, és nagyon szeretem. Kíváncsi voltam, hogy a kaliforniai csapat vajon a második albumával marad-e előnyére/hátrányára a kitaposott úton, vagy kísérletezik tovább. Nekem jó hír volt, hogy a nyomvonal maradt és egy sokkal kidolgozottabb anyaggal jelentkeztek. Kiforrottabb a stílus, amire most már bátran rá lehet mondani, hogy olyan tipikus „saosinos”. Az biztos, hogy Cove Rebernek olyan orgánuma van, amit nem lehet mással összetéveszteni, mégis, ez a nyafogós orrhang mintha kitisztult volna kicsit, s néhol egészen emlékeztetett Bert McCracken (The Used) hangjára, sőt néhol mintha Deryck Whibley (Sum 41) énekelne.
Összességében egy igazi őszi albumot hallhatunk. Melankolikus, néhol fájdalmas, esős idős zene, amit hazaérve a kocsmából borgőzösen be lehet tenni, és nyitott ablaknál, ágyon fekve hallgatni, ahogy összefolynak a dallamok az éjszaka hangjaival. Egészen különös atmoszféra, akire jellemző az őszi keserűség és szeret kicsit elmerülni a mélabúban, annak kitűnő búvárszemüveg lesz ez az album. Egy órás tömény lemez, bár pár töltelék szám lazítja, azért olyan oszlopokon nyugszik a lemez, mint a Deep Down, rögtön a második dal. Kicsit könnyedebb ritmus és dallam kombó, lágyabb ének, de ettől még nem lesz erőtlen a szám, sőt, inkább kitűnik a 14 dalból, ami között azért igencsak van olyan, ahol a fantázia szó lenne az utolsó, amivel jellemezném. A myspace-kedvenc Changing nekem nem ütött akkorát, lehet azért, mert ennél a számnál valahogy nagyon elveszik az ének a refrénben, nem elég karakteres. Viszont az ezt követő On my own zseniális, nekem kedvencem az albumról, szépen lassan bontakozik ki a dallam, minden hang a helyén, szépen kihallani a szólamokat, és nagyon szép a lezárása… Túl nagy meglepetéseket nem tartogat az album, de van egy-két igazán ügyes húzás: pl. a Say Goodby c- számnál mindig felkapom a fejem a refrénnél, mert egészen furcsán tekernek rajta egyet. Igazából majdnem át is ugranám az album végét, ha nem lenne a What were we made for, ami pörgős ritmusával, és szinte pop-punkra hajazó dallamvilágával kiránt egy kicsit az album őszies avarából. Ennél már csak az utolsó szám lett jobban eltalálva, örülök, hogy nem Fireflies zárja a korongot, mert bevallom, azt nem sokszor sikerült végighallgatnom, mert 8 és fél perc tömény vergődést eredményez. Viszont a You never noticed me ismét meggyőzött arról, hogy érdemes egészben hallgatni az albumot, és egy utolsó löketet ad, igazi éneklős szám, fülbemászó és majdnem hogy slágeres. Nem kifejezetten Saosin-életérzés, bár csak örülni tudok neki, ha ez, mint utolsó szerzemény előre mutat a harmadik album hangulatára…
Ezt még egyszer! : On my own, Deep Down
Ezt többet ne…: Fireflies, It’s all over now
Koncertre vele! : You never noticed me
Ágyban agonizálva: Say Goodby
Küldeném neked : Ha tetszett a debütáló Saosin, mert akkor nem fogsz csalódni. Ha eddig sem szeretted, valószínű ezután sem fogod…
És egy kis videós ízelítő az új albumról:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.