.

MAYDAY PARADE: ANYWHERE BUT HERE

Mivel mindenkit borzasztóan lehangol ez a hirtelen jött hideg, esős idő, arra gondoltam, hogy egy igazi „nyári hangulatú” albumot ajánlok a figyelmetekbe. S mi lehetne könnyedebb és vidámabb egy amerikai pop/skate punk albumnál? Még akkor is, ha azért jó szívvel nem ajándékoznám ezt a CD-t senkinek, akinek olyannyira szíve csücske ez a stílus, mint nekem.

A Mayday Parade 2006-os első anyagával engem jobb kedvre derített, bár az akkori zenei világnak köszönhetően az emo hatások érezhetőek a bemutatkozó lemezen, mégis csak pop punk album volt. Még ha nyilván elég távol került már a kétezres évek eleji – fénykorban íródott – alapművektől. Azóta eltelt 3 év, a srácok a Warped Tour állandó vendégei lettek, s immáron harmadik nagylemezük jelent meg a múlt héten.

Furcsa ez az album, mert az első két ”háttér” hallgatásnál még nagyon tetszett, sorra kaptam fel a fejem, hogy mennyire jó dallamok jönnek egymás után. Aztán amikor tollal és papírral a kezemben leültem szétboncolni, csalódtam.

Ami elsőre feltűnt, hogy nagyon hiányzik Jason Lancaster énekes, aki 2007-ben hagyta el a Mayday legénységét. Az Ő orgánuma tette különlegessé és felismerhetővé a számaikat. De az énekre még így sem lehet panaszunk. A stílus megkívánja a karakteres énektémákat, a tiszta és lágy hangokat ugyanúgy, mint az erőteljes, karcos hangsúlyokat, ebben nincs is hiány. A jelenlegi zenei irányvonalak szabta határokon belül mozog végig a lemez, s sajnos inkább indies, mint punkos. Sőt, a pop punk mögül, ezt a punk jelzőt már le is kapirgálhatjuk, hiszen a számok végig középtempósak, könnyen emészthetőek. Nekem borzasztóan hiányoznak a feszes tempójú dalok, azok az igazi pörgős, ledózeroló punk-témák, amiknek pop-punk ide vagy oda, illenék megjelenni. De sajnos nagyon „lányosra” sikerült ebből a szempontból az album. Nyilván a szövegek továbbra sem boncolgatnak komolyabb kérdéseket, már ha egyetértünk abban, hogy a csajozás, tengerpart, hacacáré nem számít elég súlyos problémának…

A Kids in love max. bemelegítésnek elég. Ha nem ismerném az album többi dalát, azt mondanám, hogy ennél valami ütősebbel kellett volna nyitni. De nem árulok el nagy titkot, hogy nem nagyon akad az albumon ennél sokkal jobb szám. Bár a zongora betét dicséretes benne, mégsem sikerült igazán húzósra, nem hagy mély nyomot az emberben ez a dal, nyári, szerelmes, aranyos, kedves, na de ez azért édes kevés…

Egyértelműen a lemez legjobb dala a címadó Anywhere but here, sőt, igazából nagyon rég nem hallottam már ennyire jó pop punk számot. Nekem nagyon nagyon tetszik, főleg a refrénje. Jól szól, és ilyen hanggal ezt el lehet és kell is így énekelni. Kicsit a gitár lehetne vastagabb, és akkor sokkal nagyobbat ütne az egész, viszont így is: tízből tíz.

Az ezt követő The Silence elüt az eddigiek hangulatától, én biztos, hogy hátrébb pakoltam volna az albumon, mert annyira nem sikerült jól, hogy a harmadik helyre becsússzon. A Still breathing nyugis kezdése után vártam valami elsöprő refrént, hiába. Továbbrugdos az albumon, de minden lendület nélkül. A zongora itt is beköszön, de nem sokat segít rajta, mint ahogy az egyébként jól sikerült gitárszóló sem. S az a gond, hogy innentől már el is kezdtem unni az albumot. Ugyanis az ötödik Bruised and scarred is megmarad a langyos középtempós stílusnál, ami max. kényelmes lötyögésre elég. Egy kicsit lehetett volna bátrabbra venni a figurát akár a hangszerelésben, akár a számok egészét tekintve: nincs semmi meglepetés. Ha nem jönne ezután az If you can’t live, már ki is kapcsoltam volna. De a pörgősebb kezdés maradásra bírt, klassz a dallam, a riffek is a helyükre kerültek, mondjuk a refrént lehetett volna jobban kihangsúlyozni, mert így eléggé beleolvad a versekbe. Az a kis szóló a végén nagyon el lett találva, ha minden szám ilyen lenne az albumon, akkor egy szavam sem lenne…

A Save your heart-nak már az indulása sem tetszett, annyira tucat, megszámolni sem tudom, mennyi ilyen stílusú számot hallottam mostanában. Gondolom ez egy megható számnak készült… Nem is lenne ezzel baj, csak ha csöpögünk, akkor csöpögjünk rendesen, aztán legyen ez a suli discok új kedvenc lassúzós száma, de ezt még a legnagyobb lúzerek sem tennék be első csók aláfestéshez. Itt volt már ideje a Get up!-nak ezután, kár volt ennyire elengedni a lemezt, mert nagyon elmerült a langyos vízben. Ebből a langyos vízből fröcsköl egyet az arcunkba ez a dal, ébresztőnek. De ez sem lett eléggé energikus, ezt a Get up! kiáltást ha egy kicsit megnyomták volna (pl. Blink 182: Go!) már is nagyobbat ütne. A Center of attention refrénje legalább fülbemászó, dallamos, maga a szám viszont túl lett effektezve, és így teljesen gumi-pop hangzású lett. Az I swear this time aztán megint összeborulásra akarja ösztönözni a fiatalságot. Nekem egyébként egy- az egyben olyan, mintha a SUM 41: So long good by c. számának a kópiáját akarták volna elkészíteni. A gitártéma, a ritmus, a dallam, sőt a szám végén a vonósok szerepeltetése is arra hajaz. Nyilván nem csak a SUM 41 írt ilyen számot, és lehet másnak ennyire nem szembetűnő a hasonlóság. Viszont bárhogy is nézem, nekem nem tetszik, pedig tudnak a srácok szép lírai számot írni. (Pl. ott a Three Cheers… c. szám, ami a Punk goes acoustic II. válogatáson is helyet kapott, joggal…)

S végre a The End… nem azért végre, mert vége a lemeznek, hanem mert egy jól eltalált zárás ez. Pörgős, fogós refrénnel, végre valamire felkapom a fejem. Csak kérdem én, ha tudnak ilyen számot is írni, akkor a többibe miért nem sikerült egy kis energiát csempészni? Hiába jó az ámen, a lemez közepe borzasztó unalmas és lapos.

Persze, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de azért elgondolkodtató, hogy merre tart így a színtér… A következő évtized pop punkjából végleg kiveszik a punk vonal, és csak indies-lányos táncikálást lehet majd lejteni a számokra? Vagy felébrednek ebből a cukormázas álomból a bandák és előállnak valami eredetibb, karcosabb hangzással? Sajnos a stílus öregjei hiába készültek irányadó lemezekkel, az „új generáció” friss anyagai adnak keresztmetszetet a pop punk jelenlegi helyzetéről, s jövőjéről. S ha ez az All time low-s, Relient K-s irányba mutat, akkor lehet kongatni a vészharangokat…

Ezt még egyszer: Anywhere but here

Ezt többet ne: Save your heart

Koncertre vele!: Anywhere but here, The End,

Ágyban agonizálva: ez nem az a stílus…J

Küldeném neked, szeretettel: ha egy esős nap után szeretnéd kikapcsolni az agyad…